Az Egy Gésa Emlékiratai c. regényt Arthur Golden írta, 1997-ben került a könyvesboltok polcaira. A történet egyes szám első személyben játszódik, egy elképzelt világban egy elképzelt főszereplővel Kyoto-ban. A második Világháború előtti és utáni korszakot mutatja be. A film három Oscar díjat nyert.
Az 1930-as években a kilenc éves Chiyo egy kis faluban él nővérével, édesanyjával (akinek csontrákja van) és édesapjával. Nagy szegénység uralkodik a környéken, az apa nem tudja, mivel segítsen az egyre betegebb feleségén. Végül úgy dönt, hogy eladja két lányát Mr Tanakanak, aki Kyotoba viszi és szétválasztja őket. Chiyo a Nitta okiyaba került, ahol sok érdekes emberrel ismerkedik meg, többek között Mrs. Nittával és az okiya másik "tanoncával", akit mindenki csak Pumpkinnak ismer - még azután is, hogy gésa lett, és a nevét hivatalosan is Hatsumiyora változtatta, Satsuból pedig prostituáltat akarnak formálni, mivel ő nem szép, mint huga.
Chiyonak, a kissé naív, de gyönyörű, különleges kislánynak sok csalódással kell szembenéznie - az anyja beteg, hamarosan meghal, az apját nem láthatja többé, mert az Tanaka úrnak eladta őt és a testvérét, és mindennek tetejébe még Szatszut is elszakítják tőle. Vajon hogy boldogulhat a gésák szigorú világában, főleg, hogyha a fő gésa állandóan el akarja tüntetni az útból? Sikerül gésává válnia, vagy elszökik? Olvasd el a könyvet vagy/és nézd meg a filmet, és meg tudod.
Egy történet a családról, a barátságról, a szerelemről, és legfőképpen a gésák nehéz életéről - ami nem ugyanabból áll, mint a prostituáltaké, ezt jobb, ha mindenki a fejébe vési (aki eddig még nem tette). A gésák kultúráltak, tiszták, gyönyörűek, és nem a szexből áll a szolgáltatásuk.
Szerepbeosztás
Ziyi Zhang mint Sayuri Nitta (Chiyo Sakamoto)
Gong Li - Hatsumomo
Ken Watanabe - Chairman ?
Michelle Yeoh - Mameha
Koji Yakusho - Nobu
Youki Kudoh - Pumpkin
Kaori Momoi - Anya
Tsai Chin - Auntie
Randall Duk Kim - Dr. Crab
Mako - Sakamoto
Thomas Ikeda - Mr. Bekku
Suzuka Ohgo - gyerek Chiyo
Zoe Weizenbaum - gyerek Pumpkin
Shizuko Hoshi - mesélő
|