A gésák régebben múvész-szórakoztatók voltak, megnevezésükre a Geiko szót is gyakran használták. A 18. és a 19. században nagyon népszerűek voltak, de még ma is léteznek, bár egyre csökken a számuk. A gésákról mindenki hallott már, Japánban is nagyon népszerű ez a kifejezésmód (geisha), bár van, ahol más szavakat is használnak. Az angol kifejezés akkor vált népszerűvé, amikor az amerikaiak elfoglalták Japánt. A szó prostituáltat jelentett, de ez nem fedi a teljes valóságat. Fiatal nők, akiknek szükségük volt pénzre, gésaként eladták magukat a katonáknak. De vigyázzunk, mert a gésák nem egyszerű prostituáltak, ennél sokkal mélyebb és komplikáltabb a "kultúrájuk".
A gésa hagyomány a taikomochi kortól a hokanig virágzott. Az első gésák férfiak voltak, amikor a nők is kezdték átvenni a szerepet, az onna gésa nevet kapták ("női művészek"). Manapság mindegyik gésa nő, leszámítva a Taikomochikat (nagyon ritka, csak három van számontartva egész Japánban). Sokkal erkölcstelenebbek, mint a gésák. Más figurák, akik hozzájárultak a modern gésa kialakulásához: Oiran, Odoriko (táncoló lányok). Ez utóbbi a gésákat arra ösztönözte, hogy táncot is bevonjanak a művészeteik közé.
A gyerekeket kiskorukban elvitték a "gésaházakba", és ott tanítgatták őket. Legtöbbször szegény családok fiatal lánygyermeiket vitték el, és vették át a neveléssel járó felelősséget. A gyerekkoruk alatt a gésák először cselédlányok voltak, utána a ház legidősebb gésájának az aszisztensévé váltak, hogy beletanuljanak a szakmába. Ez a hagyomány még mindig él Japánban. A diákot egy művészet mestere befogadja, általános házimunkával kezdi, majd, miután segédként is megfelelt, előléphet mesterré. Ez évekig is eltarthat.
A tanulást már kisgyerekkorban elkezdik. A hagyományos zenétől elkezdve a táncon át egészen az irodalomig mindent tanítanak nekik. Az idősebb gésákat elnézve és segédkezve nekik, lassan ők is beletanulnak a dolgokba.