Nem vagyok se cuki, se szép. Nem is akarok az lenni. Ha a népszerűséghez divatos ruhák, agyonfestett arc, nyávogós hang kell, én nem kérek belőle.

Elvagyok a saját, szürke világomban. És ez igy van rendjén.

***

-Szóval, hogyha x-et megszorozzuk 3-al, akkor...-duruzsolta a matektanár, de senki sem figyelt rá. Talán csak Hiro, de ő mindig figyel. Valamilyen vállalatnak a vezetője akar lenni. Engem nem érdekel az ilyesmi.

A szüleim gazdagok és kibirhatatlanok. Állandóan a munkájukkal vannak elfoglalva, mind a ketten. Éppen ezért hosszas győzködés után elköltözhettem egy másik városba, a nagymamámhoz. Én a rajzolásban látom a jövőmet.

Kicsengettek, nyüzsgés támadt. A tanár már tudta, hogy még kevesebb esélye van beszélni velünk, ezért inkább köszönt és elment. Én a helyemen maradtam, s hallgattam, mit beszélnek a többiek.

-Képzeld, Kusano-kun elhivott randizni!-ujságolta Satsuki.-Karaokézni megyünk, iszunk valamit, aztán meg haza fog kisérni.

-Óóó, te olyan szerencsés vagy!-nyávogták a többiek.

Ámen. Kit érdekel?

-Hé, csajok! Hallottátok, hogy Ryuu átiratkozik a mi iskolánkba?-kérdezte titokzatosan Manami.

Szinte láttam magam előtt, ahogy lassan elmosolyodnak, megragadják egymás kezeit és ugrálni meg ujjongani kezdenek.

-Húúú tényleg?-pattogott egyik csaj.-Mikor?

-Azt hiszem két hét múlva.

-Wooow!!!-tátotta a száját Satsuki.-Ez szuper! Össze kell barátkoznunk vele, talán még hiressé is tehet engem.

-Tényleg, te modell akarsz lenni, ugye?

-Nem csak modell. Énekesnő és szinésznő is.

Szokásos "húú, te olyan menő vagy!!". Hajj.

Nem érdekelnek az ilyesmik. Csak azért meséltem ezt el nektek, mert fontos tudnotok, ha meg akarjátok ismerni a történetemet. Mert azon a derűs reggelen, amikor Ryuu megérkezett, megváltozott az egész életem.