A Johnny's Jimusho, amelyet Johnny Kitagawa alapitott, a korai 60-as években, a fiúbandákat támogatja több évtizede. Az összes sikeres banda a Japán TV-ben tagjai a cégnek: SMAP, Tokio, Kinki Kids és V6, amig az Arashi és a KAT-TUN a következő, fiatalabb generáció.
Johnny's Jimusho - avagy Johnny and Associates, az angliai hivatalos neve - 1963-ban kezdett, amikor Kitagawa bemutatta első csapatát, a nevük "nagy meglepetést" okozott: Johnnies (x_X). Őket követte a sikeres Four Leaves (akik nemrég bejelentették visszatérésüket 23 év után). Kitagawa felépitette a bandák sikerét, egyre több és több csapat lett. Az idolok Aranyéve 1980-ban volt, és a Johnny's bemutatta a legnagyobb sztárokat: Tanokin Trio, Ninja, Shibugakitai és Hikaru Genji. Két tagja a Tanokin Trio-nak, Kondo Masahiko (később autóversenyző, aki részt vett a 24 órás Le Mans versenyen) és Tahara Toshihiko sikeresen folytatták karrierjüket, amig Motoki Masahiro (másképp ismert: Mokkun) egy sikeres szinész lett. Hikaru Genji lett az első csapat, amelyik a karrierjét nyolc No.1-al kezdte 1998-ban, megvolt nekik az év három top-selling singleje. A göris szinészkedésüket a közönség hálásan fogadta. Kitagawa azt mondta, az ötletet az Alice Cooper előadásairól vette.
Az 1990-es alapító, Hikaru Genji háttérgördeszkásai (SMAP) elérik a Japán szórakozatóipar csúcspontját. Ahogy az imádatuk elenyészett, erejüket megfeszítve próbáltak sikert kovácsolni maguknak egy énekes bandaként. A Johnny's igazi tehetségeket varázsolt belőlük, pár éven belül mindenhol beléjük lehetett botlani. Különbejárató TV és rádió műsorok, reklámok, sikeres albumok, drámai szerepek, címlapszereplés és még több ilyesmi a népszerűségi lista legtetején tartotta őket. Kimura Takuya lett az álompasi az új generáció iskoláslányainak, és továbbra is őt szavazzák meg Japán legszexibb pasijának. A Kudo Shizukával való házassága az egyik legnagyobb sztori 2000-ben. Felröppentek a pletykák, miszerint a SMAP elszakad a Johnny's-tól, de Inagaki Goro-t letartóztatták, amiért egy rossz parkolás után erőszakoskodott 2001 augusztusában.
Amíg a SMAP a Japán szórakoztatóipar hercege volt, addig más csapatok is feltörtek a siker fele. Tokio és V6 ugyanabban a formában és évben voltak. Nagase Tomoya, a Tokio tagja új sikereket halmozott, amikor kiderült, hogy a pop-díva Ayumi Hamasaki kedveli őt. A Kinki Kids tagjai, Domoto Tsuyoshi és Domoto Koichi, komikusokként kezdték, de nagysikerű duóvá váltak. Több mint 20 No.1-juk volt egymás után. Az Arashi a terjeszkedő Johnny's Junior tagja. Minden csoportnak van saját tv-műsoruk.
De miért koncentrál a Johnny's csak fiúcsapatokra? Egyszer bevallotta (mármint Johnny, gondolom), hogy egyszerűen könnyebben kezelhetők.
1998-ban Kita Koji, a Four Leaves egyik tagja, naplójába leírta, hogy Kitagawa és más bálványok molesztálják őt (o.O). Hasonló vallomások jelentek meg 1996-ban is. Egy történet szerint Inagaki Goro-nak nehézséget okoztak a tánclépések, amiután ki kellett állja Kitagawa közeledését (oo.OO). A "szomszéd-szépfiú" csapatokon elég mély nyomot hagytak ezek a gyanusítások. Ez azért történhetett, mert a fiatal Japán lányok oda vannak a bishounen mangákért, amelyekben jóképű fiatal fiúknak vannak romantikus történeteik.
De a Johnny's Jimusho annyira "erős lett" az utóbbi évtizedekben, hogy a média nem akarja megölni a ludat, mely annyi aranytojást tojt.
A Johnny and Associates (Johnny Kitagawa alapította, 1963-ban) egy cég, amely férfibálványokat pártol Japánban.
Amiután ismertté válnak a tehetségek, a Johnny's and Associates elintézi nekik, hogy a J Storm vagy a Johnny's Entertainment, vagy más cégekhez kerüljenek (pl. Avex Trax). Mindegy, hogy a csapat hova kerül, a tagok továbbra is össze vannak kötve a Johnny's and Associates-el.
Bandák:
1985: Shonentai
- Ügynökség: Johnny's Entertainment
- Tagok: Kazukiyo Nishikiori, Katsuhide Uekusa, Noriyuki Higashiyama
1987: Hikaru Genji
- Hikaru tagjai: Koji Uchiumi, Mikio Osawa
- Genji tagjai: Kazumi Morohoshi, Hiroyuki Sato, Junichi Yanamoto, Akira Akasaka, Atsuhiro Sato
1991: SMAP
- Ügynökség: Victor Entertainment
- Tagok: Masahiro Nakai, Takuya Kimura, Tsuyoshi Kusanagi, Goro Inagaki, Shingo Katori
- Alapítótag: Katsuyuki Mori
1994: Tokio
- Ügynökség: Universal Music
- Tagok: Tomoya Nagase, Masahiro Matsuoka, Taichi Kokubun, Tatsuya Yamaguchi, Shigeru Joshima
1995: V6
- Ügynökség: Avex Trax
- 20th Century tagok: Masayuki Sakamoto, Hiroshi Nagano, Yoshihiko Inohara
- Coming Century tagok: Go Morita, Ken Miyake, Junichi Okada
1997: KinKi Kids
- Ügynökség: Johnny's Entertainment
- Tagok: Koichi Domoto, Tsuyoshi Domoto
1999: Arashi
- Ügynökség: J Storm
- Tagok: Masaki Aiba, Jun Matsumoto, Kazunari Ninomiya, Satoshi Ohno, Sho Sakurai
2002: Tackey & Tsubasa
- Ügynökség: Avex Trax
- Tagok: Hideaki Takizawa, Tsubasa Imai
2003: NewS
- Ügynökség: Johnny's Entertainment
- Tagok: Tomohisa Yamashita, Ryo Nishikido, Keiichiro Koyama, Takahisa Masuda, Shigeaki Kato, Yuya Tegoshi
- Alapító tagok: Hiroki Uchi, Hironori Kusano, Takahiro Moriuchi
2004: Kanjani8
- Ügynökség: Imperial Records
- Tagok: Yu Yokoyama, Subaru Shibutani, Shingo Murakami, Ryuhei Maruyama, Shota Yasuda, Ryo Nishikid, Tadayoshi Okura
- Alapítótag: Hiroki Uchi
2006: KAT-TUN
- Ügynökség: J-One Records
- Tagok: Kamenashi Kazuya, Akanishi Jin, Junnosuke Taguchi, Koki Tanaka, Tatsuya Ueda, Yuichi Nakamaru
2007: Hey! Say! JUMP
- Ügynökség: J Storm
- Hey! Say! BEST tagok: Yuya Takaki, Daiki Arioka, Kai Inoo, Hikaru Yaotome, Kota Yabu
- Hey! Say! 7 tagok: Yuto Nakajima, Ryosuke Yamada, Yuuri Chinen, Ryutaro Morimoto, Keito Okamoto
Ideiglenes bandák
1998: J-Friends
- Ügynökség: Johnny's Entertainment
- Tagok: TOKIO, KinKi Kids, V6
2005: Shuuji to Akira
- Ügynökség: Johnny's Entertainment
- Tagok: Kamenashi Kazuya, Yamashita Tomohisa
2005: Toraji Haiji
- Tagok: Tsuyoshi Domoto, Taichi Kokubun
2006: Kitty GYM
- Ügynökség: Johnny's Entertainment
- Tagok: Hiromitsu Kitayama, Kei Inoo, Shota Totsuka, Hikaru Yaotome, Golf, Yamashita Tomohisa, Mike
2006: Tegomass
- Ügynökség: Johnny's Entertainment
- Tagok: Yuya Tegoshi, Takahisa Masuda
2007: Trio The Shakiin
- Ügynökség: Johnny's Entertainment
- Tagok: Noriyuki Higashiyama, Go Morita, Kenta Suga
2007: Hey! Say! 7
- Tagok: Ryosuke Yamada, Yuto Nakajima, Yuuri Chinen, Daiki Arioka, Yuya Takaki
2008: MATCHY with QUESTION?
- Tagok: Masahiko Kondo, Daijiro Yonemura, Yoshihiro Yodogawa, Kazuyori Fujie, Akun Igo, Daisuke Ishigaki
Johnny's Jr.
A Johnny's Jr. "gyakornokokból" áll, amelyek még nem olyan ismertek. Sokat szerepelhetnek a "nagyobbakkal" pl. a The Shonen Club-ban, gyakorlásképpen. Mindezek mellett háttértáncosok is lehetnek olyan csapatoknál, amelyek már debutáltak.
- A.B.C.
- B.A.D. BOYS
- BUTOUKAN
- FIVE
- Hey! Say! 7 West
- Jr. BOYS
- Kis-My-Ft/Kis-My-Ft.2
- M.A.D.
- Muay Thai Mukai Brothers
- Musical Academy
- OSSaN
- Question?
- Shitsu 3 Kyoudai
- Top Kids
Saját fordítás! |